Picit rendhagyó lesz ez az írás, tekintve, hogy nem az utcáról beesve, és első benyomás alapján teszteltem, de az objektivitásból semmit nem von le. Továbbá sem ez az étterem, sem az előző bejegyzésű Pacsirta étterem nem volt benne a sorozatunkban, de egyértelműen állíthatom, hogy ott a helye mindkettőnek. Az idén tulajdonosváltáson és a teljesen más szemléletű konyhai hozzáálláson áteső Páva étterembe többnyire napi menüt enni szoktam járni. Itt megjegyzem, hogy a legjobb ár/értékarányú napi menüvel járnak egy lépéssel a napimenüs helyek előtt. Mindig friss alapanyagok, jó és változatos konyha jellemzik. Az étterem elhelyezkedése lehet előny és hátrány is, mert nem a fő sodorban van, de szerintem inkább előny. Csendes, szép helyen, nagyon jó kilátással, kibővített parkolóval kényelmesen megközelíthető. Az épület folyamatos megújuláson esik át, a szálláshelyek tekintetében bővítenek, újítanak. A tulajdonosok által meginvitált vacsora élménye fogja többnyire az alapját képezni e bejegyzésnek: Előételnek egy házi hummuszt ettünk, egy kis avokádókrémmel lenyomtatva. Szuper jó ízek, a hummusz dicséretére válna a legjobb közel keleti , észak-arab konyhának is. A csicseriborsó lágy, krémes, a tahini adja a karakterisztikát, egy valóban friss fogás. Főételnek báránycsülköt és fürjet ettünk.
Én nem vagyok bárányrajongó, ezért egy csipetnyit kóstoltam csak belőle, de nagyon omlós, finom volt. Ahogy a fürj is. Kívül ropog, a hús szaftos, nincs kiszáradva, valóban nem egy hétköznapi élmény. Ezután jött még egy szarvas bélszín polentával ami kiemelkedett a mezőnyből mind az alapanyag mind az elkészítés tekintetében.
Szuper íz és állag mellett könnyed, pikáns a hús, a vadételekre jellemző legjobb karakterisztikát megtartva. Sajnos ez nincs az étlapon, vagyis nem mindig, tekintve hogy folyamatosan változtatnak, kísérleteznek az étlappal, ami csak az étterem javát szolgálja, hisz folyton találni valami izgalmas fogást akár az alap étlap, akár a táblás ajánlat közt. Steak-jeik is kiemelkednek az udvarhelyi mezőnyből, jól sütve, finom köretekkel, valóban magas minőségű alapanyagokat használva.
A konyhai szaktudás a helyén van, fiatalos innovatív séfek dolgoznak, akikről biztosan sokat fogunk még a jövőben hallani. Kiemelkedő még a bor kínálat, komoly szakmaisággal összerakva, az egyik legjobb szortimentet felvonultatva. Számomra hiányoznak a kézműves italok, mint mondjuk egy izgalmas szörp, egy ízesített limonádé, de ez az üzletpolitika döntése, nyilván ezek hiányának is megvan a magyarázata. A személyzet is teljesen korrekt, nem tolakodó. Nyilván a tulajdonosi szemlélet nagyon sokat számít ezen a helyen is, fontos hogy ott vannak a lehető legtöbbet, ezért is garantált a minőség. Összességében egy nagyon jó hely, nagyon ajánlott kategória.